Szűrővizsgálatok

Nem megyünk orvoshoz, mert félünk a betegségtől!

Illúzió azt gondolni, hogy az idő majd megoldja a bajt, s minden betegség lábon kihordható, ha nem veszünk tudomást róla.

Éppen ez volna a szűrések lényege: akkor felfedezni a bajt, amikor még nem okoz panaszokat.

Az esetek túlnyomó többségében az egészséges emberből nem lesz egyik napról a másikra gyógyíthatatlan beteg. Előbb gyógyítható beteggé válik. A rossz akkor következik be, ha ezt nem vesszük, vagy nem akarjuk észrevenni. Mai rohanó világunkban ezért fontos, hogy mi nők figyeljünk oda családunk és saját egészségünkre.

Magyarország népességének egészségi állapota közismerten nem jó. Az elkerülhető halálokok körébe tartoznak azok a daganatos betegségek, amelyek korai, még tünetmentes állapotban szűrővizsgálattal felismerhetőek.

A népesség egészségi állapotát leginkább meghatározó betegségek: szív és érrendszer, valamint a daganatos betegségek. Ezen betegségek között három olyan daganatos megbetegedés szerepel amelyek korai felismerése érdekében indokolt a következő szűréseken való részvétel:

Emlőszűrés

(a 45 és 65 év közötti nők mammográfiás vizsgálata),

Méhnyakszűrés

(a 25 és 65 év közötti nők sejtvizsgálattal (citológia) egybekötött nőgyógyászati vizsgálata),

Vastagbélszűrés

(az 50-70 év közötti férfiak és nők számára a székletbeli rejtett vér laboratóriumi kimutatása útján)

 

A szív és érrendszeri betegségek megelőzése illetve felismerése érdekében ajánlatos háziorvosával egyeztetve évente széleskörű laborvizsgálat keretében vérvételt végeztetni ( vérkép, vércukor, koleszterin ), valamint vérnyomását rendszeresen ellenőriztetni.

Fontos a rendszeres fogászati ellenőrzés, nőknél 50 év felett csontritkulás vizsgálata és az évenkénti tüdőszűrésen való részvétel, amely nemcsak a tüdő hanem a szív és a nagyerek állapotáról is tájékoztatást ad.

Fontosabb elérhetőségek:

Tüdőszűrő állomás:

Eger, Klapka György út 14.

Rendelési idő: hétfő-péntek: 8-12

kedd, csütörtök: 16-18

Tel.: (36) 411-717

A szűrés ingyenes.

 

Csontritkulás vizsgálata:

Markhot Ferenc Kórház – Rendelőintézet: Reumatológia oszteoporozis

Rendelési idő: csütörtök 8-14

Tel.: (36) 411-444 / 2388 mellék

Háziorvosi beutaló szükséges.

 
 
 
Csillag Design
3300 Eger, Dr. Hibay Károly u. 18.
Tel.: +36 36 411 748
 
Content for id "reklam" Goes Here